A gyógypedagógiai nevelés történetének Kecskemét városában évszázados hagyománya van. Már 1908-ban is működött kettő gyógypedagógiai intézmény. A Siketnémák Állami Intézete – Németh László igazgató úr vezetésével – a Csányi I. utca 3. szám alatt, a Kisegítő Iskola – Dékány Károly igazgató úr irányításával – a Csongrádi utca 32. számú házban adott helyet a rászorulók nevelésének, oktatásának.
Az 1911-es földrengés az utóbbi épületet erősen megrongálta, ezért az iskola átköltözött a szomszédos, 34. szám alatti épületbe. Két év múlva az Ókollégium fogadta be a Kisegítő Iskolát. Az I. világháború idején az Ókollégium katonai kórházzá alakult, újra költözött az iskola a László-Károly utcába, (Majerffy ház emeletére). Itt működött 1918-ig. A háború után újfent az Ókollégium adott helyet az intézménynek. Dékány Károly, Katona Géza,, Sárkány Károly, 1934-től Salamon Anna volt az igazgató. 1941. február 1-én Salamon Anna saját kérelmére nyugállományba vonult, Megáll József középiskolai tanár, aki az Állami Fiúiskola Igazgatója is volt, látta el a vezetési feladatokat.
A II. világháború után a Petőfi Sándor utca 3. szám alá került a Szellemileg Fogyatékos Tanulók Kislétszámú Iskolája. 1947-ben indult el az első tanfolyam Budapesten gyógypedagógus szaktanítók képzésére. A képzés szervezője dr. Bárczi Gusztáv, a Tanárképző Főiskola igazgatója volt. A képzéssel párhuzamosan – 1948. szeptember 1-én – Értelmi Fogyatékosok Intézete elnevezéssel kezdte meg működését Kecskemét város gyógypedagógiai intézménye. Az igazgató Szabó Gyula volt. (A siketnéma növendékeket a váci és a szegedi siketnéma intézetekben helyezték el.)
Két év múlva új igazgató, Horváth Kálmán vezette az iskolát. Az ő kezdeményezésére internátus működött a Csányi utca 1. szám alatt álló épületben, míg az iskolai nevelés-oktatás továbbra is a Petőfi Sándor utcában történt. A tanulók napirendjének szervezése – a két helyszín miatti távolság, a forgalmas útszakasz miatt – sok problémát okozott. Ebben az időszakban az intézet irányítása alatt működött több vidéki, nagykőrösi, ceglédi, homoki iskola is.
1953-ban decentralizálták a gyógypedagógiai intézményeket, átkerültek megyei irányítás alá. A következő évben, csere útján, az Állami Zeneiskola átköltözött a Petőfi Sándor utcába, helyét átadta a gyógypedagógiai iskolának (Csányi utca 3.). Így a fogyatékos tanulók ellátása két szomszédos épületben, a Csányi utca 1. és 3. szám alatt valósult meg.
Az 1956-os történelmi eseményekről Vasváry Károlyné, gyógypedagógus, igazgatóhelyettes készített feljegyzést:
,,1956 súlyos történelmi napjai készületlenül zúdultak a közelítően 100 fős gyermekseregre. Szükségből menedéket adott a szenespince. A kijárási tilalom ellenére, bátor munkatársaink kézikocsival lopták be a tejet, egyéb piaci árut az alig csitítható, rettegő gyermekeknek. Különösen nehéz napokat éltek át azok a növendékek, akiknek szüleik távol a városból, a megyében szétszórtan laktak. A város központjában felállított ágyúk árnyékában a felnőtteknek sem volt könnyű. Többször puskaropogás remegtette meg az épületet, belövés is történt. A politikai zűrzavar kavargása, a bizonytalanság köde nem okozott pánikot sem a vezetésben, sem a munkatársak körében. Az igazgató kézben tartotta az intézet kormánykerekét. November közepén már mindenki a megszokott rendben végezte a munkáját.”
Az ötvenes évek végére több megyei városban is szükségessé vált gyógypedagógiai osztályok indítása. Ezek a szerveződések a kecskeméti intézettől várták és kapták is meg a szakmai segítséget.
1968-ban készült el az új iskolaépület a Nyíri úton. A nyolc tantermes iskola azonban már az átadáskor kicsinynek bizonyult. Az internátus és a ,,nevelő tagozat” továbbra is a Csányi utcában működött. Közös igazgató Főző Endréné volt.
1969-ben, a normál pedagógia jogos igényét kielégítve, kezdődött meg a városi gyermekek, tanulók logopédiai fejlesztése. Főfoglalkozású logopédus végezte a beszédfejlesztést óvodás kortól középiskolás korig.
1970. év szeptemberétől külön választottan történt az imbecill és a debilis tanulók nevelése-oktatása. A hetvenes években az intézet vezetősége segítséget nyújtott a városi iskoláknak abban, hogy kik járjanak korrekciós osztályokba. Az iskola-érettségi vizsgálatok elvégzésében – fővárosi tapasztalatok alapján – a gyógypedagógiai intézet munkatársai is részt vállaltak. A tanítók igényelték, elfogadták és hasznosították is a gyógypedagógusok szakértelmét, segítségét.
1983-ban a Gyógypedagógiai Intézmény kettévált. Megyei fenntartású maradt és új épületbe, a Juhar utca 23. szám alá költözött a középsúlyosan értelmi fogyatékosokat nevelő-oktató intézet.
A Nyíri út 30 szám alatt működő, enyhe fokban értelmi fogyatékosokat ellátó iskola városi fenntartás alá került „Nyíri Úti Általános Iskola” néven. Az intézmény vezetője Fazekas István lett, aki huszonegy éven át vezette az iskolát. Az ő irányítása alatt fokozatosan alakult ki az intézmény arculata. A Szakiskola és az Autista Tagozat megalapítása, folyamatos fejlődése is az ő nevéhez fűződik.
2010-re minden gyógypedagógiai intézmény kötelező feladatává vált a halmozottan fogyatékos gyermekek ellátásának megszervezése. A Juhar utcai intézmény általános iskolai tanuló és óvodai csoportot is indított.
A kecskeméti gyógypedagógia történetének, nyomtatott formában nem jelent meg forrásanyaga. Régi kollégáktól sikerült olyan információkhoz jutni, amelyek alapján összeállítottuk szakmánk nyomon követésének vázlatos kronológiáját. Sokat segített vasdiplomás kolléganőnk, Vasváry Károlyné, Kati néni feljegyzésekből, fotókból álló gyűjteménye.
