„A bajai Egységes Gyógypedagógiai és Módszertani Intézmény és a Speciális Szakiskolák Országos Egyesülete mellett a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal és a Bajai Tankerületi Központ is vállalta verseny szervezését. A résztvevők sikeres írásbeli vizsgát követően jutottak az országos döntőbe. Ahol a speciális szakiskolák mellett a készségfejlesztő iskolába járó tanulók háztartástan szakmai tantárgyból mérhették össze tudásukat.

Az önkormányzat és Fercsák Róbert polgármester nevében Csubákné Besesek Andrea alpolgármester üdvözölte a verseny résztvevőit, valamint a kísérő tanárokat, szakoktatókat. Mint kiemelte: aki eljutott az országos döntőig, máris nyertes, hiszen rengeteg akadályt legyőzött, és sokat küzdött a bejutásért. A vendéglátó és házigazda intézmény igazgatója, Müller István beszámolt arról, hogy a versenyt az 1990-es évektől szervezik meg.”

Intézményükben a 12. osztályból 7 tanuló vett részt az írásbeli háziversenyen. A sikeres írásbeli vizsga alapján Szőllősi Anna és Debreczeni Dávid képviselte iskolánkat az országos versenyen. Markó István szakoktató volt a kísérő.

Az országos verseny szakmai elméletből és gyakorlatból tevődött össze. A két tanuló oklevéllel és gazdag élményekkel tértek haza.